Nemzetgazdasági Minisztérium

Tiltakoznak a könyvelők az NGM számlarendelete ellen

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) tiltakozik a Nemzetgazdasági Minisztérium által hozott ún. "számlarendelet" előírásaival szemben - áll a szervezet rövid, alább közölt közleményében.

Reagált a minisztérium az S&P kritikáira

A Magyarországot választó kötvénybefektetők kiállnak az ország mellett és saját ítéletükre támaszkodnak - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a Standard and Poor's hitelminősítő pénteki döntésére a Wall Street Journal-nak.

Kis deficittel megúsztuk a júliust (2.)

Az előzetesen közölttel összhangban júliusban 37,7 milliárd forintos deficit alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - közölte a nemzetgazdasági tárca. Ez az elmúlt évek azonos hónapjai tükrében kis hiánynak számít, de ezzel együtt is elértük már azt, hogy az év első 7 hónapjában összejött az egész évre meghatározott deficit 86,5%-a.

NGM: 3% felett lesz az idei magyar növekedés

A második negyedévi, 8 éves csúcsot jelentő GDP-növekedési ütem kapcsán a szokásosnál kicsit hosszabb közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyben a tárca többek között rögzíti: "A vártnál nagyobb GDP-növekedés hátterében a piaci szolgáltatások gyorsabb bővülése állhat." A kilátások kapcsán az NGM szakértői azt hangsúlyozzák, hogy "A bizalomindexek és a rendelésállományi adatok alapján tartósan magas maradhat a dinamika, így a 2014-es növekedés minden bizonnyal meghaladja a 3%-os értéket", "ami jóval magasabb, mint a legutóbbi Konvergencia Programban prognosztizált 2,3%-os mérték." Az idei első félév átlagában 3,7%-os volt a GDP-növekedés, így ennek tükrében kell értelmezni a 3% feletti növekedéssel kapcsolatos NGM-jelzést. Az alábbiakban az NGM közleményét közöljük.

Cséfalvay a CNBC-n: javul a kiszámíthatóságunk (2.)

Az elmúlt években nagyon sok reform valósult meg a magyar gazdaságban, ami kérdéseket vethetett fel a kiszámíthatósággal kapcsolatban, de a gazdaságpolitika kiszámíthatósága az előttünk álló időszakban jelentősen javulni fog és ez jó üzenet a befektetőknek - többek között ezt hangsúlyozta a CNBC-nek adott, ma sugárzott interjúban Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint nincs szó választási költségvetésről, erre nincs is szükségünk, arra viszont igen, hogy 3% alatt maradjon a GDP-arányos államháztartási hiány. Erre tehát lehet számítani és ilyen értelemben a 2014-es büdzsé egy unalmas költségvetés - fogalmazott.

Orbán reagált az S&P reggeli döntésére

Magyarország GDP-arányos adósságrátája három év alatt több mint 4 százalékponttal csökkent - közölte Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Ez év második negyedévében 81,1 százalék az ország GDP-arányos adósságrátája - mondta az államtitkár.

Orbán Gábor szavaira reagáló cikkünket itt olvashatja el:
2013.10.25 14:31 Na most akkor csökkent-e az államadósság?

Megerősítették: távozik az államkincstár elnöke (2.)

Négy és fél hónapos pályafutását fejezi be Kandrács Csaba a Magyar Államkincstár elnökeként, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felmentette a kincstár elnökét. Az államkincstár vezetését Tavaszi Zsolt miniszteri biztosként veszi át.

Csendben elküldte új programját a kormány Brüsszelbe

A konvergenciaprogram leadása után egy héttel a kormány elküldte Brüsszelbe az idei Nemzeti Reform Programot. Ebből többek között kiderül, hogy a kormány miként igyekszik eleget tenni az Európai Bizottság 2012-ben megfogalmazott országspecifikus ajánlásainak. Közben persze határozottan megvédi a brüsszeli kritikával illetett intézkedéseit, például az adórendszerrel, energiapolitikával kapcsolatosan.

Kedden kiderül, lesz-e új csomag

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden 10 órakor rántja le a leplet a konvergenciaprogramról - derül ki a tárca hétfő délután kiküldött meghívójából.

Megérkeztek a kulcsfontosságú költségvetési adatok (3.)

Márciusban 154 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás - önkormányzatok nélkül számított - egyenlege, ami a korábbi években tapasztaltnál kisebb lyukról tanúskodik. Ezzel az első negyedévben 494 milliárdos deficit halmozódott fel, ami az egész évre tervezett pénzforgalmi hiányelőirányzat 56%-a. Az első negyedév adatai azért is fontosak, mert a kormány részben ettől tette függővé, hogy végrehajt-e kiigazító csomagot a 2013-as költségvetésben. A kérdés most adott: bevállalja-e a kormány azt a kockázatos stratégiát, hogy nem készít pótlólagos intézkedéscsomagot a konvergencia programban, hanem Brüsszelben bízik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.